Súlyos betegségek kezeléséért bizalommal fordulhatunk az égiekhez. Ám jó tudni, hogy az eljárásnak fontos szabályai vannak.

Kezdjük először az anatómiai résszel! A genetika tudománya manapság az érdeklődés fókuszában van, ám meglepő módon még mindig le vannak maradva a mai kutatók az ősi tibeti és maja tudósoktól. Egyszerűen még meg sem értik azokat a feljegyzéseket, amelyek páratlan részletességgel és alapossággal írnak génekről, DNS-ről.

Az köztudott, hogy a DNS mint örökítőanyag tárolja magában a genetikai információt. Ahogy bő négyezer éve a maja mágus, Hoacsozataetl megírta, apró részekből áll össze még a legnagyobb univerzum is, és emberként is mind csak apró sejtmolekulák halmazai vagyunk. És kitért arra is, milyen felső erők rendező munkája teremtette meg az emberi test tökéletességét.

Meglepő tény, hogy valójában nem a dezoxiribonukleinsav adta a DNS nevét, a DNS valójában egy betűszó, amihez kellően jól hangzó fogalomnevet találtak ki. Hogy miből jön? Nos, három arkangyal, Dénes, Norbert és Sára neveinek kezdőbetűiből! Ez az a titok, amit csak a beavatottak tudtak eddig, és amit nagyon sokan el szerettek volna hallgatni.

Ezek után értelemszerű, hogy a genetikai módosításokat, a génhibák javítását célzott fohászokkal lehet elérni. Déneshez a heterociklusos bázisok, Norberthez a dezokiribóz és Sárához a foszforsav javítása érdekében kell imádkozni. Érdemes odafigyelni rá, hogy ne keverjük össze! 

A genetikai módosítások esetében vigyázni kell arra, milyen mértékű javítást kérünk. Egy hibás, betegséget okozó gén blokkolása fontos lehet, ám ha valaki teljesen átírja a DNS-ét, meglehet, hogy rövid idő alatt teljesen megváltozik: magasabb vagy alacsonyabb lesz, átformálódik a csontszerkezete, módosul a hajszíne, extrém esetben még nemet is válthat. Szóval csínján az arkangyali segítséggel!

Vannak akik közvetítőnek ajánlkoznak az égi génsebészekhez, ám ezek kapcsán fontos leszögezni valamit. Értelemszerűen a DNS-arkangyalokhoz rengeteg tudatos és tudattalan kérés érkezik, és nekik nem feladatuk szelektálni, hogy adott kérés arra vonatkozik, akitől jön, vagy valaki másra. Ugyebár sokkal egyszerűbb úgy beazonosítani a génmódosítás alanyát azzal, ha aki kéri, azon segítünk, nem pedig keresgélünk, ugyan kinek az érdekében próbál lobbizni valaki más? 

Ráadásul az angyalok segítsége mindig önzetlen, így eleve elutasítják az olyan kezeléseket, amelyeket valami földi ember pénzért kínál. Hogyan is lehetne az égiek jóságán nyerészkedni? Mindenki aki pénzért kínál angyali DNS-gyógyítást, kókler. Roppant könnyen le lehet buktatni őket! Ma már tudjuk, DNS alapján megállapítható, milyen hajszíne van valakinek. Kérjük meg arra, hogy változtassanak a hajszínükön egyik hétről a másikra- természetesen festés nélkül. Aki egy ilyen egyszerű beavatkozást nem tud elintézni magán angyali segítséggel, az más rákos daganatát gyógyítani tudja? Ugyan már...

Szóval legyünk éberek és kérjük mi magunk az égiek segítségét, ha hiszünk a hatalmukban és jóindulatukban. És persze higgyünk saját magunkban, mert ez legalább olyan fontos.