Kutatók szerint igaz lehet az indiánok ősi felfogása: elvész valami az emberből, akit lefotóznak. És természetesen azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik a legtöbb képet készítik- saját magukról.

Akik olvastak indiános regényt, találkozhattak már olyan megírt jelenettel, amiben az őslakosok tiltakoztak a lefotózásuk ellen. Elveik szerint ugyanis a képekkel "ellopják a lelküket", és ezt ők szerették volna elkerülni.

Nem először követik el ezt a hibát a "felvilágosult" tudósok, hogy kinevetik a másféle kultúrában élő, a szemükben "elmaradott" emberek elképzeléseit. Mit tudhatnak az indiánok a fényképezésről, gondolhatták? 

És nem is úgy nézett ki, hogy bárkinek el lehet lopni a lelkét egy fotóval. Mind szerepeltünk iskolai vagy családi képeken, és nem éreztünk nagy változást. Még az olcsó fényképezőgépek elterjedése sem hozott forradalmat- nem öt, hanem 30-40 kép került be egy emberről a családi albumba, nem nagy dolog.

A digitális technika forradalma viszont mindent megváltoztatott. Főleg amióta a telefonokban is jó minőségű fényképezőgépek vannak, sorra születnek a jobb-rosszabb (inkább rosszabb) képek, és ezeket meg is osztják. A képeknek csak egy része kerül fel a közösségi oldalakra, az önarcképek, az ún. szelfik viszont a többieknél nagyobb arányban.

Kutatók arra lettek figyelmesek, hogy a legtöbb szelfit megosztó átlagemberek illetve hírességek között nagy számban vannak olyanok, akik szemmel láthatóan nem túl okosak, vagy híján vannak olyan tulajdonságoknak, mint a szerénység, a helyes önértékelés.

A szakemberek szerint nem feltétlenül voltak ezek az emberek eredendően ilyen üresfejű, csak a külsőségeknek élő figurák. Azt gyanítják, a sok-sok fotó valóban lélekromboló, de állítólag az kevés, hogy valakiről sok ilyen felvétel készül- az is fontos, hogy minél nagyobb nyilvánosság elé kerüljön minél több belőlük. 

Van egyfajta egymásra hatása annak, hogy az ember sok képet megoszt magáról, majd hogy ezeket a képeket rengeteg ismerőse megnézi. Minél inkább celebstátuszban van valaki, annál nagyobb mértékben rombolódik a lelke a sok képtől, hiszen egy csücsörítős szelfit akár milliók is látják, osztják, dicsérik vagy kritizálják, és ezek mind-mind visszahatnak arra, aki a képeken szerepel.

Képlet is született, ami leírja a szelfizés hatását az IQ-ra és EQ-ra, mám ég csak nagyjából mondható pontosnak. Benne van az EÜFF (eredendő üresfejűségi faktor) és VNH (veleszületett narcisztikus hajlam), emellett számításba kell venni a KOM-ra (közösségi oldalas magamutogatás) való fogékonyságot is. Sok a tényező, de a tendencia egyértelmű- a jövőbeli kutatások után pontosan tudják, milyen képek hány megosztás után mennyivel rombolják az egyéniséget.

Vajon hány olyan szelfikirálynő van, akivel jó lenne beülni egy jó kis dumálásra a kávéházba? Többségük már az első pillanatban lőne egy közös szelfit, feltöltené, végigfotózná az egész időt- csak az számít a számukra, hogy az eseményről készüljön egy pillanatkép, amit mindenki más lát, az már nem számít, mi történik ott tulajdonképpen. Ez maga az üresség, elvész a dolgok lényege a látszat mögött.

Az indiánok tehát úgy látták előre a mértéktelen fényképézkedés veszélyeit, hogy akkoriban nem volt se Facebook, se Instagram. Vajon tényleg ők voltak elmaradott népség, vagy mégiscsak érdemes lett volna odafigyelni rájuk és tanulni tőlük?

Amikor a nevedben közzéteszel valamit, az elsősorban nem a világról árul el sokat, hanem rólad. Megosztás tehát saját felelősségre!