A bevált, kemény oktatási módszerek eredményeiről készült egy izgalmas kutatás.

Sokféle vita van arról, hogy kellene a mai gyerekeket nevelni. Nagyon sok inger éri a fogékony fiatalokat, és sok helyen úgy vélik, a modern eszközök és az újféle felfogás valójában többet árt, mint használ.

Ezt a vitát csak úgy lehet eldönteni, ha egymás mellett, párhuzamosan léteznek a különféle iskolai struktúrák. A haladó megoldás nem az, ha mindent szabadjára engedünk, hanem az, ha lefektetjük a megfelelő szabályokat és elveket, és ragaszkodunk hozzájuk, vélik sok helyen.

Ennek szellemében kezdtek átfogó kísérletbe Aszininesztánban. Egy évfolyamot az egyik nagyvárosban két részre osztottak, és a gyerekek egyik felét a régi, szigorú elveknek megfelelő képzésben részesítettek. A száz évvel korábbi iskoláktól még a fapadokat is átvették, mert úgy vélték, azok is fegyelemre nevelnek.

Ahol újból ezt a módszert alkalmazták, ott a fegyelmezésben is a régi eszközökhöz nyúlhattak az oktatók. A nevelő jellegű pofonokról ugyanis bizonyos szakértők úgy vélték, azok nagyban segítik a megfelelő hozzáállás kialakítását a diákoknál. A tanulók pedig kötelesek voltak újból egyenruhát viselni, tisztelettel kellett beszéljenek tanáraikkal és diáktársaikkal, és minden szempontból kötött tanrendet követtek.

Az eredmények nem is maradtak el. Mint kiderült, az írás elsajátításánál például 37 százalékkal szebben formálták a betűket, mint a korszerűnek mondott elvekre épülő iskolákban tanuló nebulók. Emellett 43 százalékkal gyorsabban tudták felmondani a szorzótáblát, a felsőbb évfolyamokon pedig 164 százalékkal több kötelező verset tanultak meg. 

A szigornak megmutatkozott a hatása a jellemformálásban is. Már a tíz esztendős diákok túlnyomó része is felelősségteljesen állt a mindennapi élethez, 93 százalékuk rendelkezett megtakarításokkal. Mivel sikerült bennük kialakítani a helyes értékrendet, a szabadidejükben is elsősorban tanultak, így a másik csoporthoz képest jelentősen kevesebb esetben fordult elő játék vagy sport közben elszenvedett sérülés. 

Természetesen a kreativitás fejlesztése is része volt az oktatásnak. Például az állami ünnepre dolgozatíró versenyt hirdettek, ahol a diákok saját szavaikkal méltathatták az esemény történelmi jelentőségét. Magán az ünnepen pedig a megjelenési arány száz százalékos volt!

A gyerekeket képességeik, teljesítményük, szorgalmuk alapján már az első évfolyamoktól csoportokba sorolták, így az általános iskola végén a máshol szokásos bizonytalanság nem jelentkezett, hiszen a diákok pontosan tudták, hova irányítják őket. A gondosan szelektált tanulócsoportok egy része gimnáziumi majd egyetemi tanulmányokra készítette fel a diákokat, mások szakmunkásképzésbe kerültek, illetve a megfelelő százalékot el nem érők betanított munkásként dolgoztak az iskolai évek után.

A gyerekek lelki egyensúlyára ez a kiszámíthatóság jó hatással volt. Elenyésző számban kifogásolták a számukra kijelölt utat, és szinte megszűntek a panaszkodások is: az oktatók az osztály előtt kérték számon a magukat kedvetlennek, elkeseredettnek érző diákokat, és ha nem sikerült tényekkel igazolni állításaikat, megszégyenülés lett a sorsuk. Ez mindenki számára figyelmeztetés volt, hogy csak valós, bizonyítható problémákkal szabad a tanárokhoz fordulni. A kevesebb panasz jelzi a tanulmány készítői szerint, hogy a diákok boldogabbak voltak ebben a rendszerben.

Amennyiben egy diák szorgalmi vagy fegyelmi okokból elmaradt társaitól, akkor egy közös testületi ülésen döntöttek elbocsátásáról. Ebben helyet kaptak a tanárok mellett a diákszervek képviselői is, és közösen döntöttek úgy, hogy valakit tanulásra alkalmatlannak minősítenek, vagy adnak neki egy új esélyt a bizonyításra- ez utóbbira viszont soha nem került sor, mert egyetlen diák sem kérte.

A szigorú iskolarendszer hatékonyságának, magasabb rendűségének bizonyítéka volt az, hogy ezek az itt alkalmatlannak bizonyult diákok a másik, szabadosabb képzési rendszerben el tudták végezni az iskolát. A kísérlet ellenzői szerint a merev iskola kíméletlen és embertelen, ám a konzervatív módszer eredményességét a számok igazolták, és persze azzal is visszavágtak, hogy az igazi embertelenség az, ha a diák nem kap számára kijelölt nemes életcélt és morális nevelést.

Hosszabb távon csak egy probléma jelentkezett: nem tudták teljesen elszigetelni a kétféle iskolában tanuló diákokat egymástól. Így a konzervatív iskolákba járó tanulók egy részét meg tudták szédíteni, és azok a könnyebb utat választva direkt kérték elbocsátásukat, amiben gyakran szüleik is támogatták őket.

A jövőben tehát fontolóra veszik azt, hogy a kísérletben részt vevő diákok bentlakásos intézményben tanuljanak, ahol elszigetelhetik őket a káros hatásoktól, nem érik őket rossz impulzusok televízióból, internetről, ismerősöktől, és csak a számukra kijelölt út követésére kell koncentrálniuk. A kísérlet ötletgazdái szerint ez a megoldás garantálhatja, hogy legalább 10-15 százalékkal jobb orvosokat vagy műszerészeket képezhetnek a nemzetgazdaságnak.

Amikor a nevedben közzéteszel valamit, az elsősorban nem a világról árul el sokat, hanem rólad. Megosztás tehát saját felelősségre!

Egykori kuruc hősről mintázták az amerikai akciófilm főhősét.

A harcokból visszatért vietnami veterán története, a Rambo ma már filmklasszikusnak számít. Az egyszemélyes hadseregként akciózó Stallone aztán több folytatásban fogott fegyvert, és a Rambo név fogalommá vált. Nem csak arról szól a népszerűsége, hogy lövöldözött mindenkire aki élt és mozgott, a magányos harcos sajátos felfogásának is komoly szerep jutott a filmekben.

Túl izgalmas karakter egy akciófilmhez Rambóé, azt hiszem. Kissé már nagyon is emberi a veterán, aki az első részben ott kerül bajba, ahol nem kellene- saját hazájában. Ám nem hagyja veszni sem becsületét, sem igazságát. A sztorinak vannak elgondolkodtató részei, és ez nem véletlen: valós történet inspirálta.

A Rákóczi-féle szabadságharc hosszú éveken át tartott, és nem kevés kuruc hadakozott éveken át a labancokkal. A sok ismert tábornok és hadvezér mellett számos alacsonyabb rangú ember fogott fegyvert, közülük volt az egyik Rámbai Imre.

Már a felkelés elején beállt a kurucok közé, kitüntette magát a létavértesi csatában, az első sorokban harcolt Erzsébetfalvánál és Dunaújvárosnál is. Az igencsak ügyes és éles szemű katona többször teljesített felderítő bevetéseket is mélyen a kuruc vonalak mögött, amiért ki is tüntették. 

A fegyverletétel után vissza akart térni falujába, hogy addigra már romokban heverő életét újból rendbe tegye. Ekkor tett egy kitérőt a Bakonyba, hogy régi fegyvertársát felkeresse, mielőtt végleg szögre akasztja a kardot. A nem túl nagy települést ma már hiába is keressük a térképen, Máriareménység eltűnt a török megszállás másfél évszázada alatt, de akkor sokan lakták, volt saját temploma is.

A falu bírója nem látta szívesen az egykori szabadságharcost. A szállást kereső Rámbait el akarta zavarni, mert mint elmondta, nincs szükség lázító obsitos katonákra. Rámbai ellenállt, ekkor tömlöcbe vetették, de a leleményes katona megszökött, sőt, az épületet is felgyújtotta. 

Ekkor kezdődött az üldözés a Bakony erdeiben, ám hiába kereste több tucat ember az egykori kurucot, az erdőt-mezőt jól ismerő katona elrejtőzött előlük, sok pribéket leütött, megkötözött, Kiválóan értett a puszta kezes harc mellett a lövészethez, íjászathoz is, így a faluban elpuhultan élő, a háborúból inkább kimaradó emberek létszámfölényük ellenére sem jutottak sokra. Mivel nagyanyja vajákosasszony volt, tudott mindent a gyógyító és ehető füvekről, bogyókról is. Aztán legendák is szárnyra keltek, hogy ért az állatok nyelvén is, így tudott mindent ellenfelei mozgásáról, de ez valószínűleg nem volt igaz.

A harcokban megkeseredett Rámbainak már nem volt vesztenivalója, egy idő után csak a bosszú éltette. Ügyesen derítette fel a környék legjobb búvóhelyeit, majd a bírót egy leégett majorba csalta és foglyul ejtette. A heteken át tartó hajszának híre ment, és csak Rámbai egykori parancsnoka közbeavatkozásának köszönhetően nem lett tragédia belőle. A sok háborúzástól meghasonlott kuruc végül letette a fegyvert, a megszégyenült bíró pedig inkább útjára engedte őt. Ha az osztrák bíróság elé viszik az elfogott katonát, csak rosszabbul járt volna, amikor kiderült, egyetlen ember tartotta sakkban egész csapatát.

Ez a sztori egy korabeli könyvben jelent meg, ám ezt a kötetet az osztrákok magukkal hurcolták a budapesti könyvtárból egy évszázad múlva. Később a második világháború zűrzavarai során került az Egyesült Államokba, ahol valahol, valaki felfigyelt rá, majd egy forgatókönyvíró kidolgozta a történetet- Magyarországon ezért mi nem ismerjük Rámbai Imre nevét, és persze a tengerentúlon sem reklámozták, honnan vették az ötletet Rambo figurájához. Valószínűleg ma is mindent megtennének, hogy eltitkolják a kapcsolatot, talán már a könyv érintett részeit is megsemmisítették...

Az már egy másik kérdés, hogy a Rambo-folytatások mind a képzelet szüleményei, közük nincs az eredeti kuruc katona sorsához. Ez abból is látható, hogy azokban sokkal inkább domináns az akció, jóval kevesebb elgondolkodtató elemet tudtak beleszőni. A valóság mindig izgalmasabb, mint a kitaláció...

Amikor a nevedben közzéteszel valamit, az elsősorban nem a világról árul el sokat, hanem rólad. Megosztás tehát saját felelősségre!

Sokan szeretnék titokban tartani annak az ősi népnek a történetét, ahol nem ritka az egy évezredet megélő ember.

Döbbenetes, de vannak emberek, akik még emlékeznek Kolumbusz Kristófra! Dél-Amerikában élnek, az Andok egy eldugott pontján, egy részben elsivatagosodott völgyben. Biztonságuk érdekében a pontos helyet és a törzs nevét sem szokás nyilvánosságra hozni- én sem írok ennél többet, hiszen nem is ez a lényeg.

Mint az köztudott, a sumérok ősi nyelve (ami közeli rokonságban áll az antik magyarral!) szinte teljesen megegyezik a pre-inka nyelvvel. Ez azért jelzi, hogy volt egy korszak a világtörténelemben, amikor a kontinensek még egyben voltak, és egyetlen ős emberi faj volt, magas szintú kultúrával. Ennek volt köszönhető a hosszú életkor.

Annyira elszoktunk attól, hogy több száz évig élhet egy ember, hogy amikor az első antropológusok találkoztak ezekkel az indiánokkal, nem is vették komolyan, hogy páran a spanyol hódítókról meséltek. Már az is meglepő lett volna, hogy ennyi év távlatából még tisztán fennmaradt az utódokban a sok emlék- no de hogy valóban kezet is ráztak velük, az elképzelhetetlen volt!

Ám egyre több jel mutatott arra, hogy valóban nagyon hosszú ideje éltek a törzs vénjei. Az antropológusoknak, történészeknek ez olyan volt, mint egy kincsesbánya, hiszen olyan időszakokról szerezhettek ismereteket, amiről csak legendák szóltak korábban. Az öregek meséltek a Machu Picchu építéséről, a piramisokról, sőt, titokzatos égi lényekről is.

Ez utóbbi viszont már túl sok volt, és ezért aztán gondoskodtak róla bizonyos körökben, hogy soha ne kerüljenek nyilvánosságra a törzsről szóló tények. Elterjesztették a szkeptikus pletykát: ha vannak ezer éves emberek, akkor készülhetne olyan családi fotó, amin tucatnyi generáció képviselői állnak egymás mellett. Ám ilyenek bizony nem léteznek, mint ahogy például a hunzákról sem láthatott senki ilyet.

Ám vannak, akik szerint egyszerű a magyarázat: az ősi törzs nagyon is mély tudással bír, és tisztában voltak a túlnépesedés okozta gondokkal. Ezért önként vállalták a népességszabályozást, így messze kevesebb gyermeket nemzettek. Ráérnek, hiszen több száz évük van a családalapításra... 

A fiatalok egy részét pedig a világ különböző sarkaiba küldték, hogy tanuljanak- és tanítsanak! Érdemes figyelni, nem hoz-e össze a sors valamelyikükkel, iskolában, munkahelyen- nem könnyű megismerni őket, mert gyorsan megtanulják a magyar nyelvet, hiszen az rokonságban áll a pre-inkával.

Az viszont kiderült, hogy aki elhagyja a völgyet, sokkal rövidebb ideig él. Hogy mi a titka a helynek? A klíma is fontos, a táplálkozás is, amiben fontos szerepet kap a chilipaprika, a rizs és a tengerimalac-hús, de a kutatók szerint a legizgalmasabb a víz. Az Andok hava megolvadva lezúdul a hegyek oldalán, ám a sivatagos talajon átszűrődve kerül a kutakba. Ekkor dúsul olyan különleges ásványi anyagokkal, amelyek természetes vitaminkoktélként tart távol minden betegséget ezektől az indiánoktól. Fontos szerepe lehet a térségben mérhető pozitív neutrínótöltetű radioaktív sugárzásnak is.

Meglehet, hosszú ideig mégsem tanulhatunk tőlük. A világ mostani állapota nem igazán tetszik ezeknek a különleges embereknek, és talán önként választják a halált, vagy azt, hogy örökre eltűnnek a szemünk elől. Nagyon szomorú lenne ez az emberiség számára, de ha így történik, az bizony a mi hibánk lesz...

Amikor a nevedben közzéteszel valamit, az elsősorban nem a világról árul el sokat, hanem rólad. Megosztás tehát saját felelősségre!

A régi mesterek képei tele vannak különleges utalásokkal, a megfejtésük viszont nem mindenki számára egyértelmű.

A témában járatosak jókat mosolyogtak azon, hogy Dan Brown könyvei alapján amatőrök kezdtek el okoskodni Leonardo képeit nézegetve. Da Vinci fantasztikus elme volt, de rajta kívül még számos olyan mester alkotott, akiknek a képei nem csak művészi szempontból figyelemre méltóak.

Lássunk egy izgalmas példát! Andrea Mantegna 1504-es műve, a Rossz tulajdonságokat elűző Minerva Párizsban található, a Louvre-ban. A kép elvileg azt mutatja be, ahogy az istennő elzavarja a különféle rossz tulajdonságokat, ám ennél sokkal többet is kihámozhat belőle a ma embere. Kicsiben természetesen nem látszódnak a fontos részletek, de pár dologra belenagyítva máris érthetőbb lesz, mire gondolok.

Jobban megnézve, mennyi furcsa, torz alak szerepel a képen. Itt van például egy majomfejű lény, aminek mintha melle lenne. Mindenféle zacskó van ráaggatva, amiben számtalan rossz magvát hordozza. 

A háttérben van egy csapat cupido, és mintha szemmel láthatóan ők is menekülnének az istennő elől. Meglepő de, szitakötőszárnyuk van! Van itt még kentaur, szatír, kötélen vezetett karok nélküli nő, sőt, egy olyan női alak, aki magához szorít három gyermeket- ám a kendő alól kilátszik azok kecskelába.

Hátrébb is van pár szitakötőszárnyas lény, amiből háromnak bagolyfeje van, de a negyediknek nem- viszont nem is gyerekarcot festett neki Mantegna. Néha az mond el sokmindent, ami nincs ott, nem pedig az, ami van...

Fenn a felhőket is érdemes jobban megvizsgálni. Azok ugyanis emberi arcokat formáznak...

Milyen látványos feldolgozása ez ennek a mitológiai témának, mondhatnánk! Ám kicsit furcsa, hogy mennyi olyan lény bukkan fel rajta, amik mintha genetikai kísérletek mutánsai lennének. Valójában a kép a tudományról szól, mert a jövőbe látó művésznek az volt a víziója, hogy a magukat istennek képzelő emberek olyan torzszülötteket hoznak létre, amelyek katasztrófát okoznak. És onnantól kezdve csak radikális módszerekkel lehet jóvátenni a hibát!

A fekete arcú majom azt mutatja, ahogy az ember az állatokat rabszolgájává teszi, rosszra használja fel, és ugyanezt szimbolizálja a növények tekintetében a kép bal felén látható fatestű, de emberarcú alak is. Emberi tulajdonságokkal ruházzák fel őket, ám csak szenvedés lesz a sorsuk.

Fenn a jobb felső sarokban látható három erény, de ha a latin betűket felcseréljük, szanszkrit nyelven "A tudomány nem mindenható" mondatot kapjuk. Valójában ők pont nem azt képviselik, mint amit elsőre gondolnánk- a rosszat elűző Minerva feletti három, felhőbe mosódó arc jelképezi a múltbeli bölcsességet, amikor még tudták a határokat. Nem véletlen a nemes, római vonásokra emlékeztető arcél. A három jobb oldalt levő alaknál levő kis edények, a kard, és a többi eszköz inkább az alkímiában használatos eszközöket jelképezi.

A bagolyfejű cupidókat vezető öregebb arcú cupidónak a korszak egyik ismert sarlatánja volt a modellje, Mategna nem véletlenül választotta őt. A kötélhágcsó, amit a kezében tart, egy sumér szimbólum, mert ilyen létrával akartak feljutni isten országába a túl magasra törő, ám mélybe zuhanó egykori emberek.

Izgalmas kérdés, milyen kódok vannak elrejtve a képben. Ugyebár a földrajzi felfedezések korát éljük, de még nem olyan koordinátarendszert használtak mint manapság. Így ha például a gyümölcsök száma, vagy a boltívek száma egy bizonyos pontra utal, nem könnyű kideríteni. Vannak, akik szerint az Egyesült Államok területén kellene keresni azt a bizonyos pontot...

A hegyek sem véletlenül olyan különös formájúak a kép felső részén. Ez szintén egy bizonyos pontjára utal a világnak, de nem véletlen, hogy nem ismerősek: egy atlantiszi hegység része lehet- vannak, akik szerint a kép nem a jövőbe tekint, hanem a genetikai kísérletekkel magát pusztulásba hajszoló atlantisziak történetére utal! Ez persze elég vad feltételezés, de meglehet, a múlt szörnyű tapasztalataival akar figyelmeztetni a veszélyekre a művész. Ennyi szimbólum között nem egyszerű eligazodni még azoknak se, akik éveken át tanulmányozzák a festményt, nem hogy az amatőröknek, akik csak percekig szemlélik azt.

Sorolhatnánk még az utalásokat, de talán ebből is látszik, sok-sok olyan műalkotás van, amiből tanulhatnánk, mert szemmel láthatóan sok alkotó a jövőbe látott, és megsejtette, milyen hibákat követünk majd el.

Amikor a nevedben közzéteszel valamit, az elsősorban nem a világról árul el sokat, hanem rólad. Megosztás tehát saját felelősségre!

Nem kellene minden rossz okozójának kikiáltani a műanyagokat.

Sokan szeretnek mindenfélét rákiabálni a műanyagokra, ezoterikus körökben gyakran emlegetett fogalom a természetesség. Ám lehet, egyszerűen csak elfelejtik az összefüggéseket teljes egészében vizsgálni.

Manapság gyakran hivatkoznak a fizikai törvényekre, a kvantumfizikára. Univerzális természeti törvények és a spirituális világ törvényei- különös egységet alkotnak az ezoterikus mesterek szerint. Minden mindennel összefügg és kapcsolatban áll, a legkisebb és a legnagyobb részek ugyanazon isteni elrendelésnek engedelmeskednek.

Ha ez így van, akkor tulajdonképpen mi értelme van megkülönböztetni természetes és mesterséges anyagokat? Mind atomokból, és azon belül is ugyanazon részecskékből áll! Ha egészen apró alkotóelemekre bontjuk, a nájlonszálban ugyanazt találnánk, mint mondjuk a pamutban, csak persze más arányokban. 

És eleve, hogy döntjük el, mekkora beavatkozástól tekintjük az anyagokat mesterségesnek? Azért lássuk be, a természetes anyagú ruhák se úgy "teremnek", nincsenek pamutpólókat, gyapjúnadrágokat termő növények. A gyapotot, a gyapjút gyűjtik, feldolgozzák, kezelik. A bőr kezelését pedig ne is említsük, a cserzéssel, kikészítéssel.

A műanyagoknál mondjuk kőolajszármazékokból indulunk ki- az pedig a természetben megtalálható dolog, sőt, a kőolaj elhalt élőlények lebomlása révén keletkezik. Ennél természetesebb eredet nem is nagyon létezik! Szóval hol húzzuk meg a határt, meddig "jó" egy alapanyag, amit mondjuk a ruhánkhoz használunk, és honnantól kezdve "rossz"? Ráadásul a fenti általános törvények miatt kvantumfizika szövi át valamennyit, univerzális szempontból ugyanazon részecskékből áll!

Megérne egy alaposabb vizsgálódást tehát, hogy a műanyagok esetében létezik-e olyan rezonanciafrekvencia, amivel gerjesztve azok hasonlóan kedvező hatásúak lesznek, mint mondjuk az ásványok és a kristályok? Omaha államban működik egy olyan tudóscsoport, akik egyetemi kutatóintézeti állásaikat hagyták ott, hogy a hivatalos tudomány által nem támogatott vizsgálódásokba kezdjenek. Az Inspired Jerks Group egyelőre még a kutatás elején tart, de máris születtek érdekes eredmények. 

A mesterséges anyagokból készült ruhadarabok közül az egyik legfeltűnőbb a hölgyek által viselt nájlonharisnya. Elsősorban vizuálpszichológiai megfigyelésekre alapozva állítják, hogy a tesztcsoportba tartozó emberek más és más módon reagáltak a különféle harisnyát viselő nők látványára. Az sem volt mindegy, nő vagy férfi volt-e a tesztalany, egészen különböző arányban változott például a pulzusszám. Közismert a nemek közötti kvantumrezonancia-különbség, így az eltérések nem meglepők. Még nem sikerült táblázatot készíteni a színek és minták rezonanciafrekvenciájáról, de így is biztató az eredmény.

A jövőt illetően pedig óriási távlatokat nyit a felfedezés. Mi lesz, ha mégis műanyag üvegekben lesz szerencsésebb tárolni például gyógyító elixíreket, mert pont azok erősítik fel a hatásukat? Vagy ha maga a palack energizál- vagy pont ellenkezőleg, a rossz összetételű műanyag mérgez! Sok izgalmat tartogathat még a jövő ezen a téren...

Amikor a nevedben közzéteszel valamit, az elsősorban nem a világról árul el sokat, hanem rólad. Megosztás tehát saját felelősségre!