Nagy mértékben csökkenti a spirituális kezelések hatását az, ha fizetni kell érte, állapította meg egy kutatócsoport.

Egy brit egyetem pszichoszomatológiai tanszékének munkatársai azt vizsgálták, a különféle gyógyító eljárások mikor és mennyiben hatékonyak. Sok tapasztalatot összegezve kiderült, hogy a különféle divatos módszerek valójában csak elenyésző mértékben voltak eredményesek, jelentős részükkel szemben még az is többet tehetett az állapot javulásáért, ha a beteg imádkozott odahaza.

Tudvalevő, hogy az emberi szervezet képes váratlan öngyógyításra is, ám ennek folyamatát beindítani nem is olyan egyszerű. A különféle kezelések időnként teljesen ellentmondó dolgokra hivatkozva ígértek csodálatos eredményt (egyszerre hivatkoztak angyalokra és kvantumfizikára, és így tovább), de jelentős részben ezeket nem tudták igazolni. A tudósokat meglepte, hogy még a placebóhatás sem érvényesül.

Mint kiderült, az rontja a kezelések hatásfokát, ha pénzt kérnek ellentételezésként a spirituális segítségért. A tudósok feltételezése szerint amennyiben a nagyon is materiális tényezőnek számító pénz is a folyamat része lesz, minden spirituális dolgot elnyom. Azok a gyógyítók, akik állításuk szerint valamilyen felsőbb hatalomtól ajándékba kapták a tudást, ám azt csak fizetség ellenében fordították jó célokra, a pénz interferenciájának köszönhetően semmilyen eredményt nem tudtak elérni. Azok a gyógyítók is megbuktak, akik nem fizetséget kértek, hanem valami burkolt címen igyekeztek anyagi haszonra szert tenni (például szervezési költséget kértek az "ingyenes" gyógyítás mellett). 

Tanulmányukban a tudósok ismertetik azt a váratlan fordulatot, ami a sokáig egy helyben topogó kutatást eredményessé tette. A jóhiszemű szakemberek azért kezdtek a vizsgálódásba, mert szerettek volna segíteni a reményt kereső betegeknek, akik hajlamosak voltak minden hihetetlennek tűnő módszernek bedőlni. Az egyik alkalommal egy munkatárs javasolta, hogy ezt a lassan haladó munkát folytassák inkább szabadidejükben, önként, fizetség nélkül- a többiek ezt elfogadták, és hamarosan bekövetkezett az áttörés.

Ezek után jöttek rá, hogy a pénz, a nagyon is földi javak hajhászása milyen erősen interferál azzal, ha valaki őszinte segítő szándékot emleget. Az emberfeletti spirituális erőkről, titokzatos bölcsességről, más tudati szintről beszélő emberek csak töredéke bizonyult valóban önzetlennek a valóságban. A gyakorlatban jobban működnek a hagyományos orvoslások, kezelések, ahol egyszerűen szolgáltatás szintjén működött a gyógyítás.

A természetfeletti erőkre hivatkozók egyike sem tudott olyan sugallatot bizonyítani, amiben angyali, isteni vagy éteri javaslat vonatkozott volna a díjszabásra, így a kutatók szerint a kezelések pénzügyi része kívül esik a spirituális kapcsolat körén.

 

A kutatók ezért végkövetkeztetésként azt javasolják mindenkinek, hogy ellenőrizhető tevékenységért cserébe fizessenek csak, vagy pedig keressenek olyan segítőket, akik valóban tiszta szándékkal igyekeznek gyógyítani, támogatást adni. A különféle megalapozatlan állításokra hivatkozó "spirituális gyógyítók" által kért pénz metafizikai ellentétben áll azzal, hogy ők ajándékba, felsőbb hatalomtól kapták a tudásukat, így kezelésük sem vezethet eredményre- a valóban önzetlen szándék a sikeres segítségnyújtás kulcsa.

Amikor a nevedben közzéteszel valamit, az elsősorban nem a világról árul el sokat, hanem rólad. Megosztás tehát saját felelősségre!