Óriási tévedés keleten keresgélni nemzetünk származási helyét.

A gondolkodó ember, amikor győzködik arról, hogy micsoda élő rokonság van az ázsiai népek és a magyarok között, egyszerűen csak arra az arcra gondol, amit nap mint nap lát a tükörben. Könnyedén összetéveszthető lenne egy mongollal, egy kínaival, egy japánnal- vagy mégse? 

Szóval valami nem stimmel ezzel a rettentően szoros rokonsággal. A külsőnk alapvetően eltér, és annak is gratulálok, aki egy szót is megért a kínai vagy japán nyelvű beszédből- az írásjelekről már szót se ejtsünk. Ha volna is valami kapcsolat, meglehetősen távolinak tűnik a számomra.

A magyarok vándorlásáról vannak történelmi adatok. Ám ne felejtsük el azt a tényt, hogy a honfoglalás után is bőszen kalandoztak eleink, csak éppen nyugatra. A jelek szerint a régi magyarok a fél világot bejárták, de egyáltalán nem biztos, hogy pont azon okból, amit most sejtünk.

Mint arról feljegyzések vannak, a 900-as években Nyugat-Európát dúlták fel a magyarok, sőt, adót is szedtek helyi uralkodóktól. Az egész arra hasonlít, amikor nagyvárosokban "védelmi pénzt" követelnek egy adott területet uraló bandák a boltosoktól. Ám ezt csak azok tehetik meg, akik kvázi otthon vannak!

MI van, ha az a helyzet, hogy a magyarok eredendően nyugatiak, és onnan kalandoztak el keletre, az Urálig, majd visszatértek, és elkezdtek adót követelni azoktól a népektől, akik egykori otthonukban megtelepedtek? Egyszerűen csak jöttek és évről évre követelték a jussukat- ám túl kevesen voltak ahhoz, hogy hosszú távon képesek legyenek egész Európát ellenőrizni.

Nézzünk pár elgondolkodtató lehetőséget. A történetírás feljegyezte az ún. Sankt Gallen-i kalandot. A ma Svájcban található város alapítása régi időkre nyúlik vissza- ám nem kizárható annak a lehetősége, hogy valójában egy régi magyar településnév, Galánegyháza módosított verziójáról van szó. Akadnak még arra gyanús településnevek: a Zug egyértelmű, de Winterthur lehetett Téltúr, Zürich Zörej, Genf pedig Gánfa.

Talán merésznek tűnik ez a feltételezés, de lássuk be, nem egyszer derült ki, hogy a hivatalos történelemírás egészen ellentétes koncepciót állított, mint a valóság. Amíg nincs pontos bizonyíték az ellenkezőjére, addig nem állíthatjuk, nem Európa szívében volt a magyar őshaza. Ki tudja, nem titkolnak-e előlünk olyan dokumentumokat, amik ezt a teóriát támasztanák alá...

Amikor a nevedben közzéteszel valamit, az elsősorban nem a világról árul el sokat, hanem rólad. Megosztás tehát saját felelősségre!