Sokak szerint több ezer éve fordították a Pilis irányába a folyót a magyarok.
Manapság egyre többen vitatják azt, hogy csak bő egy évezrede jöttek a Kárpát-medencébe magyar őseink. A hivatalos történelemtudomány egyelőre nem hajlandó elfogadni azt, hogy jóval régebben itt voltak elődeink, de ha gyarapodnak a bizonyítékok, akkor változhat a véleményük, és talán a tankönyveket is átírják.
Az egyik érdekes, elsőre talán fel sem tűnő bizonyíték a Dunakanyar. Ha a térképre nézünk, látszik, hogy könnyedén folyhatna lefele is, Szerbia irányába, egyszerűbb útvonalon. Ám egy szép nagy ívet vesz a Börzsöny és a Pilis környékén- vajon miért?
Köztudott, hogy a Pilisnek különös szakrális erőt tulajdonítanak. Nevezhetjük a Föld szívcsakrájának vagy másnak, a Dobogókő pulzáló energiaközpont voltában sokan hisznek. Szintén a térkép mutatja meg, hogy a Duna nem csak megkerüli, de egy szakaszon egészen meg is közelíti azt.
Könnyű összerakni a képet: a több ezer évet itt élt magyarok is tudták, miféle erővel bír a Dobogókő, és úgy akarták energizálni a Duna medrében folyó vizet, hogy közel vitték azt a legendás hegyhez! Úgy fest, megvolt a technikájuk, no meg az elszántságuk ehhez a feladathoz.
Persze lehet, hogy nagyon sok ideig tartott a munka, és az egykori folyómeder irányát sok dolog igazolhatná, ha egyszer kutatni kezdenék. Sőt, vad ötlet, de akár egy ott maradt tó is bizonyítékul szolgálhatna: például a Balaton... Az is lehet, hogy volt egy eredeti Dunakanyar, és abból fordítottak egy ívet a Dobogókő irányába, ami nyilván jóval kisebb erőfeszítést igényelt volna.
Bárhogy is történt a munka, a magyarok kötődése a Dunához azóta is folyamatos. Ha történelmi példákat nézünk, nem véletlen az, hogy Nándorfehérvárnál sikerült jelentős túlerőben levő törököket legyőzni, és még sorolhatnánk a példákat.
A ma emberének szerencsére már nem kell a folyót terelni, az pont jó helyen van, és energizált vize igazi ajándék a magyarok számára. Ám hogy így is maradjon, vigyáznunk kell rá, meg kell őriznünk tisztaságát. Nekünk "csak" ennyi a feladatunk- remélhetően méltók leszünk a régi magyarokhoz, és képesek leszünk megóvni a Dunát!
Amikor a nevedben közzéteszel valamit, az elsősorban nem a világról árul el sokat, hanem rólad. Megosztás tehát saját felelősségre!