Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A gyógyszermaffia születése

Fondorlatos összeesküvés során érték el a gyógyszercégek, hogy hihetetlen vagyonokat keressenek.

A történet a 18-19. századra nyúlik vissza. Bár előtte is akadtak kuruzslók, orvosok, messze nem volt iparszerű a működés. Akkortájt, az ipari forradalom és a földrajzi felfedezések idején páran gyorsan tettek szert óriási vagyonokra, ám akik kimaradtak a gyárosok világából vagy a gyarmatosításból, más utat próbáltak keresni a meggazdagodásra.

Ha nem volt már lehetőség bányászatban, mezőgazdaságban, iparban, akkor keresni kellett más, még kiaknázatlan területeket: a figyelmük az egészségügyre terelődött. Nem volt nehéz felfigyelni rá, hogy a gazdagok, például az uralkodók sok pénzt megadtak volna a hosszú élet titkáért, de hamar rájöttek arra, az igazi bevétel a szegényektől jöhet, hiszen sokkal-sokkal többen voltak, és sok kisember aprópénze együtt már óriási vagyont jelentett volna.

A gondot az okozta, hogy a szegény emberek rövid ideig éltek, betegesek voltak, eszükbe se jutott volna gyógyszerekre rendesen költeni. Ezért a gyógyszermaffia kiagyalói ördögi tervet eszeltek ki. Hosszú távon gondolkodtak, tudták, nekik ebből még kevés bevételük lesz, talán még gyerekeiknek is, de pár generáció múlva iszonyúan meggazdagodnak.

Először ráadásul inkább kiadásaik voltak. Orvosok, kutatók munkáját finanszírozták, és több évtizednyi kitartó munka után jutottak el csak addig, hogy valós eredményeket érjenek el. Meglepődnénk, ha kiderülne, ugyanazon családok pénze állt annak idején a világ több pontján dolgozó zseniális tudósok mögött! 

Volt honnan fejlődni, hiszen a 19. században Magyarországon például csak minden második megszületett gyermek élte meg legalább a tizedik életévét, az emberek jóval korábban haltak meg, mint manapság. Ám fokozatosan sikerült egyre jobban csökkenteni a csecsemőhalandóságot, a fejlődő egészségügynek köszönhetően egyre növekedett a várható élettartam is.

Amikor pedig az emberek sokan voltak és sokáig éltek, rákaptak a gyógyszerekre- már szinte semmit sem kellett csinálnia az iparosoknak, csak begyűjteni a nagy pénzt. Mindenki megszokta, hogy kisebb-nagyobb egészségügyi gondjaikat megoldják az orvosok, no meg a gyógyszerek. Ömlik a pénz a patikákba, és gazdagodnak a nemzetközi multik ennek köszönhetően. Nagyon úgy fest, hogy amíg az egészségügy segíteni tud abban, hogy az emberek hosszabb ideig éljenek, biztos bevételekre számíthatnak a gyógyszermaffia irányítói. Ráadásul a kapzsiságuk kielégíthetetlen, tovább öntik a kutatásba a pénzt, hogy az emberek akár 90-100 évig éljenek, és még többet kaszálhassanak.

Az okos emberek persze átlátják ezt. Aki racionálisan dönt, az csak annyi gyógyszert vesz be, amennyire szüksége van, és nem költ feleslegesen olyasmire, amit csak a hírekből ismer. Orvoshoz is csak akkor fordul, ha valóban indoka van rá. Így ravasz módon saját javunkra fordíthatjuk a gyógyszeripar ördögi összeesküvésének eredményeit, és csak annyi pénzt juttatunk nekik, amennyi elengedhetetlen.

Amikor a nevedben közzéteszel valamit, az elsősorban nem a világról árul el sokat, hanem rólad. Megosztás tehát saját felelősségre!

0 Tovább

A világvége után

Sokan teljesen indokolatlanul rettegnek a világvégétől, egyszerűen azért, mert nem értik, mi történik ilyenkor.

Már a világvége szótól magától is sokan összerezzennek. Sok helyen, sokan elemezgetik, mikor milyen jóslatok születtek a világvége kapcsán, okoskodnak arról, melyik homályos szöveg milyen dátumra utal. Aztán persze jön a magyarázkodás, amikor az előre megjelölt napon nem történik semmi. Pár őrült pedig egyenesen öngyilkosságot követ el, mert annyira be vannak ijedve a világ végétől.

Az persze eleve agyrém, hogy valaki azért vet véget az életének, mert jön a világvége- pont elegendő lennie bevárni a nagy napot, ha a hite szerint akkor úgyis meg kell halnia. A botcsinálta jósok meg keresnek meg új dátumokat, ha nem jön be amit korábban állítottak.

Ám van egy lehetőség, amire ők nem gondolnak: a világvége nem feltétlenül az, amit várnak. Az eleve tévúton jár, aki valami történelmi esemény kapcsán vizionál világvégét, hiszen az univerzumot irányító természeti erők számára jelentéktelen az, hogy háborúznak-e egy porszemnyi bolygón vagy sem. 

És eleve, mit is jelent az a szó maga, hogy világvége? Elpusztul minden, kész, ennyi? Ha netán így lenne, akkor attól felesleges lenne félni, mert a végtelen ürességről nyilván nem tud senki, így nyilván nem is éreznénk semmit. Eltűnnénk egy végtelen univerzum vákuumában, és kész. Csak persze ennek így nem lenne semmi értelme.

Mert igenis van értelme a világegyetem törvényeinek. Az ún. világvégének is van célja: olyan vég, ami egyben a kezdet is. Valójában a világvége egy olyan időpillanatot jelent, amikor minden megújul! Egy pillanatra elmúlunk, és aztán feltámadunk. A sejtek, az atomok mind kicserélődnek, s mi ebből nem érzünk semmit. Számunkra mindig az aktuális, pillanatnyi helyzet a valóságos, tehát szinte csak átszalad rajtunk a világvége- vagy mi robogunk át rajta? Felfogás kérdése. Nem potyognak az égből tűzgömbök, se pusztító árhullám nem söpri el városainkat, mégis ezerszer nagyobb változáson esünk át.

A lényeg az, hogy nincs jelentősége annak, melyik napon van a világvége, milyen gyakran fordul elő és így tovább. Meglehet, a maja naptárnak tényleg igaza volt, és 2012-ben is világvége volt- számít? Ugyan, dehogy. Mi továbbra is itt vagyunk, létezünk, élünk. Ugyanazok vagyunk- mégis alapvetően mások. Atomi szinten kellene vizsgálni ezt a jelenséget, ha bizonyítékot keresnénk rá, de minden nap elemezni kellene testünk atomjait, ha érzékelni akarnánk a változást.

Talán abból lehetne megtapasztalni utólag a világvégét, amikor a látszólagos változatlanság ellenére mégis megindul valami új folyamat, villámgyorsan hódító útra indul egy meghatározó új irányvonal. Nem mondok példákat, de mindenki tud olyan történelmi eseményeket mondani, ahol valami egészen újféle dolog kezdődött az emberiség történelmében. (Sajnos nem csak jó, rossz is lehet ez.) Meglehet, ezek voltak az átlagos felfogás szerint a "világvégék", pedig a világkezdet lehetne a helyes kifejezés.

Azt kéne célként kitűzni, hogy az ilyen felforgató változások mindig jó irányba vigyék az emberiséget, mert akkor mindig bizakodva várhatnánk a mindent megújító világvégét.

Amikor a nevedben közzéteszel valamit, az elsősorban nem a világról árul el sokat, hanem rólad. Megosztás tehát saját felelősségre!

0 Tovább

Akik szétválasztották a kontinenseket

Nem biztos, hogy a kőzetlemezek vándorlása alakította ki a világunk ma ismert képét.

Hozzászoktunk ahhoz, hogy nagy kontinensekre tagozódik a szárazföld bolygónkon. Az egyik elmélet szerint eredetileg egy nagy őskontinens volt, ám a Föld mélyén dolgozó iszonyú erők szétszakították azt, és a kontinensek szép lassan vándorlásnak indultak.

Mára minden kontinensnek saját arca van, sajátos élővilága, és persze azt is tudjuk, más kontinenseken kicsit máshogy néznek ki az emberek. Nem véletlenül hívjuk például Afrikát "fekete kontinensnek", könnyű megismerni az Ázsiából származóakat is és így tovább. 

Manapság persze már van keveredés, hatalmas népcsoportok vándorolnak, de pár évszázada ez még nem volt jellemző. Tulajdonképpen érdekes is, hogy ilyen tisztán elvált, melyik népcsoport hol élt. Persze bizonyára vannak evolúciós magyarázatok, de azért mégiscsak furcsa, hogy Afrikában az Egyenlítő közelében egészen sötét bőrű emberek élnek, Amerikában vagy Ázsiában nem.

Létezik egy másik, sokkal inkább formabontó elmélet is, amit persze a hivatalos tudomány képviselői elvetnek. Mi van akkor, ha annak idején a különböző nemzetségbe tartozó emberek maguk vélték úgy, jobban jár mindenki, ha fizikailag is szétválasztják az otthonukként szolgáló kontinenseket, így mindenki megmaradhat sajátjai között? Talán a különböző bőrszínű emberek közötti csetepaték miatt egyeztek meg így. 

Ezt támaszthatja alá, hogy máig is léteznek szinte külön világot, külön kis kultúrát képviselő szigetvilágok (például Japán) vagy félszigetek ahol nem sikerült hibátlanul a kontinens leválasztás (Skandinávia, Alaszka). Afrika meg olyan, mintha össze lenne ragasztva egy déli csücsök a fekete bőrű emberekkel, és egy északi rész az ottani sajátos megjelenésű lakosokkal. Mindenesetre meglehetősen jól sikerült az elválasztás, ezért könnyű megkülönböztetni egy amerikai őslakost és egy kínait.

Csak egy dologgal nem számoltak az egykori bolygóformálók: olyan óriási erőket szabadítottak el, amiket nem tudtak uralni. Bármilyen, ma valószínűleg elképzelhetetlen technológiát vetettek be, globális kataklizmával járt a kontinensek vándorlása. Eltűntek az egykor fejlett kultúrák, tömeges fajkihalások következtek be és így tovább. Gyakorlatilag a földi élet fejlődése indulhatott a nulláról, a maroknyi megmaradt ember újból kezdhette kialakítani a civilizációt- ám külön-külön minden kontinensen. Ez a folyamat az, amit mi történelemként ismerünk.

És most pedig megint együtt kellene élnünk, nekünk, embereknek. Szomorú arra gondolni, hogy ez régen már nem ment, csak drasztikus megoldást találtak rá, ami majdnem az egész bolygót elpusztította. Most tehát mégiscsak okosabbnak kellene lenni- van rá esély vajon?

Amikor a nevedben közzéteszel valamit, az elsősorban nem a világról árul el sokat, hanem rólad. Megosztás tehát saját felelősségre!

0 Tovább

A legtitkosabb összeesküvés

Sion-rend, illuminátusok? Csak mesék naiv emberek kábítására- a nagykutyák igazi tervei leplezve maradnak!

Valószínűleg alapvető emberi tulajdonságunk, hogy kíváncsiak vagyunk minden titokra, izgalmas rejtélyre. Az is jellemző, hogy a kézenfekvő megoldások helyett jobban szeretünk hinni a csavaros sztorikban, imádjuk a konspirációs teóriákat, az összeesküvéselméleteket. 

A baj az, amikor tényleg készpénznek vesszük a különféle agyafúrt meséket, és nem keressük a dolgok igazi lényegét. Vegyük például a Sion-rendet! Ez a titokzatos szerveződés óvná azt a tényt, hogy Jézusnak gyermeke született, és vérvonala ma is él. 

De tulajdonképpen miért is? Mi ennek az egésznek az értelme? Mert a katolikus egyháznak ez nem tetszik? Remek duma, de miért csak a Vatikánnal foglalkoznak- a reformátusok vagy az ortodoxok könnyedén elfogadnának egy ilyen tényt? Szó nincs róla! Róma egyszerűen csak jó háttér egy ilyen nagyívű kitalációhoz, ezért ragaszkodnak hozzá. Ráadásul pont a jobban eladhatóság miatt kevernek bele mindenféle hírességet az egészbe. Leginkább azok felelnek meg, akiket mindenki ismer, de már eléggé halottak ahhoz, hogy ne tudjanak tiltakozni a marhaságok miatt.

És a nagy titokzatoskodás, amivel sikerül leplezni hogy mondjuk egy jelentéktelen kisvárosi cukrász Jézus ük-ük-ükunokája, akkor még nem volt olyan fontos, amikor a leszármazottak királyi trónon ültek? Ha pedig a mai leszármazott egyébként totál átlagember, nem mindegy, kinek az utóda? Ha meg különleges képességei, netán isteni ereje, felhatalmazása van, minek földhözragadt, emberi cselszövéstől óvni?

Végül pedig a legfontosabb: ha valóban vannak rettentően befolyásos, a világon mindent manipulálni tudó titkos szövetségek, hogyhogy világsikerű könyvet adhat ki valaki a témáról? Ráadásul még sztárszínészekkel filmet is forgatnak belőle! Ha én gonosz összeesküvő lennék, nem lennék boldog tőle, ha az egész világ megismerné tetteimet. És ha meglenne hozzá a hatalmam, nem jelenhetne meg ilyen könyv, és nem írhatnának cikket vezető magazinok ezekről az elméletekről.

Ehhez képest minél inkább nagyobb leleplezést ígér valaki, annál kiemeltebb figyelmet irányítanak rá. Ha a téma cikkeit olvassa valaki, kiderülhet, az egyik fele az írásoknak összevissza zagyvaság, alaptalan, bizonyítatlan agymenés tuti igazságnak tálalva, a másik fele meg a cikkeknek annyit ír, hogy nem tudjuk biztosan, de talán, nincs rá bizonyíték, de meglehet- nesze semmi fogd meg jól.

Értsük meg: az igazi összeesküvőknek pont az lehet a szándékuk, hogy az emberek egyik felét összezavarják, a többieket pedig teljesen hamis dolgokról győzzék meg. Az igazi konspirátorok a háttérben maradnak, valós céljaik titkosak! 

Mégis van egy kis kapaszkodónk. Egyszerű ennek az oka: maga az, hogy képesek vagyunk rendszerezni az információkat. Ha kiszűrjük, mi a hamis a ránk tukmált elméletekből, maradhat az, ami a valóság. Ám sajnos az a baj, hogy annyira átszövi az életünket a sok butaság, hogy közben a fontosat észre sem vesszük. Iszonyú nagy munka lenne összegezni minden hamisságot, de egy megoldás mégis körvonalazódik.

Az egész dogmarendszerünk arra épül, hogy az emberek hogy élnek itt a Földön, az otthonukon- és mi van akkor, ha mindez csak azt próbálja elleplezni, hogy mi magunk, emberek vagyunk a földönkívüliek, akik csak betolakodtunk erre a bolygóra, és kizsákmányoljuk? Talán tudtunkon kívül, egy külső hatalom által elnyomva tesszük tönkre a bolygót (és közben saját életünket, saját jövőnket), az ő céljaikat szolgálva. Pedig éppenséggel, ha már itt élünk, le kéne rázni a rabigát, és közösen, együtt kellene tennünk azért, hogy valódi otthonunk legyen a Föld! A manipulátorok pedig könnyen árnyékban maradnak, hiszen jó eséllyel nem is emberek...

Ne dőljünk be tehát a meséknek, amik elterelik a figyelmünket, vagy szembefordítanak egymással- az igazság ideát van!

Amikor a nevedben közzéteszel valamit, az elsősorban nem a világról árul el sokat, hanem rólad. Megosztás tehát saját felelősségre!

0 Tovább

Dimenziókapu házilag

Nem lehetetlen, hogy kapcsolatot teremtsünk más dimenziókkal.

Aki kicsit járatos a fizikában, az bizonyára hallott már arról, hogy nem csak három dimenzióban gondolkodhatunk. Az már egy kicsivel bonyolultabb része a problémakörnek, hogy nem olyan egyszerű az átjárás a dimenziók között.

Talán azt még magyarázni sem kell, hogy mi, akik páratlan számú dimenziós világban élünk, csak páratlan számú dimenziókat foghatunk fel. Tehát öt- vagy hétdimenziós világok ismerhetőek meg a számunkra, a negyedik dimenzió mint ha nem is létezne. Így aztán az univerzum egyik fele örökve rejtve marad.

Ráadásul a dimenziók kimutatása sem olyan egyszerű, hiszen az ötödik dimenziót felfoghatjuk, de nem láthatjuk. Azt kellett tehet megoldani a dimenziófizikusoknak, hogy kimutassák a plusz síkokat, olyan módon, hogy egyértelmű bizonyítékot kapjanak annak létezésére.

Az viszont szerencsés, hogy a dimenziókapu létrehozásához nem kell különösebben nagy energia: a plusz dimenziók velünk együtt léteznek, itt van körülöttünk az összes, csak épp nem látjuk ami azokon a létsíkokon él. Az átjárás ugyan lehetetlen, de az onnan érkező információk kiszűrhetőek megfelelő eszközökkel.

Érdekesség, hogy a kutatók szerint az lenne a legjobb, ha minél több ponton próbálnánk információt gyűjteni a többi dimenzióról. Gondoljunk csak bele! Ha megnyitna valaki egy dimenziókaput hozzánk, és mondjuk az pont New York szívébe nyílna, akkor egészen más képet kapna a világunkról. De nyithatna kaput az óceán mélyére, vagy az afrikai dzsungelbe is valaki- és akár a Holdon is. 

Tehát több kapu, több esély! Ezért dolgozták ki az Omaha államban működő 5D Scam Creation Institute szakemberei az otthoni dimenziókapu megnyitásának módszerét. Házi körülmények közt csak az ötödik dimenzióval teremthetünk kapcsolatot, de ez sem kis dolog, ha belegondolunk.

Egy nagyjából tíz centiméter átmérőjű átlátszó edényre van szükségünk, amelyet félig meg kell tölteni vízzel. Ebbe kell beleszórni apró szemű fekete homokot, majd jól elkeverni azt. Mikróban kell felmelegíteni a vizet, hiszen az köztudottan energizál és csírátlanít. Ezután meg kell várni, míg a víz kihűl, le kell zárni az edényt, és egy üres asztalra kell helyezni azt. 

Most jön az ötödik dimenzió energiáinak bevonzása! A cél az, hogy az állandóan körülöttünk levő dimenzió három dimenziós leképeződését kimutassuk. Ehhez az kell, hogy két, egymással szembe fordított lámpával (a LED lámpák a legmegfelelőbbek) világítsuk meg az edényt, rázzuk fel a vizet, és tegyünk egy szabályos ötszöget ábrázoló rajzot a fedelére. Erre azért van szükség, mert ez egyfajta leképeződés a mi számunkra, tehát az ötödik dimenzióból is értelmezhető szimbólum.

Szükség van még egy ún. energiakristályra, erre bármilyen szabadon hozzáférhető ásványi anyag megfelel, a lényeg a természetes rezonanciafrekvencia. Ezt az egyik lámpa elé kell helyezni, ugyanis így egyszerre energiát sugárzunk és vonzunk, ami az ötödik dimenzió kvantumaival polarizálja a lámpa fényenergiáját, míg a szemben levő lámpa fénye háromdimenziós marad, tehát a kettő ellentétes működése rendezi el a vízben lebegő homokrészecskéket.

Nagyjából fél órába telik, amíg a finom homok teljesen leülepedik. Ekkor kell óvatosan kinyitni az edényt, és megvizsgálni, kialakult-e valamilyen szabályos alakzat a homokból. Sajnos a helyzet az, erre nagyon kevés esély van (emlékezzünk a Hold és New York példájára!), ha éppen kihalt vagy rendezetlen térsíkkal élünk párhuzamosan, nem lehet értelmes információt kinyerni. Máskor érdemes másik szobában próbát tenni, mert a mi földi léptékben csak pár méteres távolságunk akár millió kilométernyi ugrást is jelenthet az ötödik dimenzióban!

Persze lehet, hogy a mi lakásunk nem alkalmas haszos dimenziókapu létrehozására. Ám lehet, hogy valahol, valakinek összejön, és akkor tudatosan, nagyobb kaput építve kapcsolatot is tudunk teremteni. Hogy kikkel? Erre most még aligha lehet választ adni. Alig ismerjük az ötödik dimenziót, honnan tudhatnánk, ki lakik ott? Türelmesnek kell hát lennünk, mert ők bizonyára ugyanúgy kíváncsiak ránk, mint mi rájuk.

Amikor a nevedben közzéteszel valamit, az elsősorban nem a világról árul el sokat, hanem rólad. Megosztás tehát saját felelősségre!

0 Tovább

Álcázott igazság

blogavatar

Nyomokban tényeket tartalmaz...

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

2019.03.04.
2018.12.12.

További információk

Sokan hazudnak az interneten. Ezen az oldalon is ez történik, csak mi be is valljuk. felsotudat@freemail.hu

Hirdetés

Blog ajánló

annajfndj

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Hirdetés